Ambrusz Renáta
1986-ban születtem Nyíregyházán, az általános iskolai és a gimnáziumi tanulmányaimat is itt végeztem. Miután felvettek pszichológia szakra, Budapestre költöztem, így most még ingázok a két város között, de a jövőmet mindenképpen a fővárosban képzelem el.
Négy éves koromtól kezdve egészen az érettségéig táncoltam, ezért ez nagyon meghatározó pont az életemben. A balett, majorette, és twirling mellett belekóstoltam egy kicsit a jazz táncba is. A tánc, mint hobby, mint szabadidő eltöltés, mint csoda, nagyon hiányzik az életemből, azóta nem találtam olyan elfoglaltságot, amely pótolná ezt nekem. Mostanság leginkább olvasni szeretek, szépirodalmat ugyanolyan élvezettel, mint kortársirodalmat. Olyan, hogy „kedvencem” nincsen, de vannak könyvek, írók, akik nagy hatással voltak rám.(Hesse, Kundera, Steinbeck, Háy János, Baricco…)
Amikor jelentkeztem erre a szakra még nem tudtam szavakba önteni azt, amit ma már érzek, tudok: hiszek az emberi kapcsolatban, és itt nem feltétlenül csak a segítő kapcsolatokra gondolok, hanem a baráti, családi és a szerelmi kapcsolatokra is. Hiszek a feltétlen szeretet, és a figyelem hihetetlen mértékű erejében.
Rengeteg tervem, célom van a pszichológián belül. Jelenleg a jungiánus irányzat az, amely teljesen elvarázsolt a különleges világával, saját magamon tapasztalom meg az álmok, szimbólumok erejét. Módszereket tekintve szeretném megtanulni a jövőben a relaxációt, fókuszt, hipnózist, családállítást és a nonverbális terápiák (pl. mozgásterápia) is érdekelnek.
Az Alapítványt inkább szívügyemnek tekintem, mint munkának. A működése óriási lehetőségeket rejt magában, úgy érzem nagyon időszerű volt a létrejötte, mert fontosnak tartom, hogy Hozzátok, fiatalokhoz, és bárkihez, aki érdeklődik ez iránt, eljuthassanak információk, lehetőségek, eszközök amelyekkel még teljesebb életet élhetünk. A feladataim közé tartozik a szervezés, és a terepmunka is, mindkettőt nagyon élvezem, főleg, hogy ezt a Barátaimmal tehetem.



Friss hozzászólások
3 nap 1 óra
19 hét 6 nap
23 hét 5 nap
24 hét 1 nap
26 hét 6 nap
33 hét 5 nap
35 hét 2 nap
35 hét 6 nap
49 hét 11 óra
1 év 11 hét