Décsey Dóra

Décsey DóraSok társammal együtt a ’86-os generáció tagja vagyok én is. Kecskeméten jártam általános iskolába, illetve gimnáziumba. Emlékeim szerint kb. 14 éves koromtól szeretnék pszichológus lenni, mert hamar rájöttem, az „ember” mint olyan az egyetlen érdeklődési köröm, a kedvenc kérdésem pedig a „Miért?”. Jövőbeli terveim közé tartozik a klinikai szakképzés elvégzése, majd pedig terapeutaként szeretnék dolgozni. A pszichológián belül elsősorban a módosult tudatállapotokkal dolgozó technikák érdekelnek (hipnózis, relaxáció, álom, imagináció …stb.); a későbbiek során ezeket szeretném tanulni. Szabadidőmet a hozzám közelállókkal töltöm szívesen, ha pedig egy kis magányra vágyom, akkor a könyvek világába burkolózom.

Őrült hosszú életem során annyit már megtapasztaltam, hogy az élet rengeteget ad mindannyiunk számára – meleget és hideget egyaránt -, de a különbség az elfogadásban (vagy el nem fogadásban) rejlik. Kérdés persze, hogy miért.