Geszvein Erika

Geszvein Erika1983-ban születtem egy Duna-parti kisvárosban, ott végeztem az általános iskolát és a gimnáziumot is, majd 18 évesen Budapestre költöztem, és beiratkoztam gyógyszerészhallgatónak.

Rövid idő alatt rájöttem, hogy kémiai közegben nem oldódom, vegyülésre való hajlamom pedig idővel sem növekszik, ráadásul a testi gyógyításnál jobban érdekel a lelki, úgyhogy átiratkoztam a pszichológia szakra. Közben egy magazinnál dolgoztam irodavezetőként, majd fordítottam és újságot írtam, egy alapítványnál mint önkéntes részt vettem egy serdülőkhöz szóló kiadvány megírásában, besegítettem egy beteg gyerekek kórházi körülményeinek javítására irányuló kutatómunkába, majd elkezdtem rajzelemzéssel, pozitív életszemléletet kialakító módszerekkel és relaxációs technikákkal foglalkozni. Célom, hogy a pszichológiának minél több területével megismerkedjem.

Az Alapítvány kiváló lehetőség arra, hogy bemutassuk a különböző terápiás és önismereti lehetőségeket, mert pszichológushoz nem csak a lelki gyógyulásra várók járnak, hanem azok is, akik szeretnék önmaguk jobb megismerése által boldogabbak lenni az életben.