Horváth Eszter

(Oszi)

Nem tartozom azok közé, akik már óvodásként eldöntötték, hogy mik lesznek, ha nagyok lesznek. Lettem volna én pincérnő, énekesnő, állatorvos, tanárnő, műfordító, világkörüli utazó. Mégis a Műszaki Egyetemre sodort az élet. Ott tanultam egy hosszú-hosszú éven át közgazdaságtant. Engem azonban kizárólag a matek és az AIESEC nevezetű diákszervezet ragadott meg. S mivel az AIESEC-et még abban az évben bezárták, én is elbúcsúztam az egyetemtől, hiszen nem volt, ami ott tartson. Szüleim azonban nem fogadták el, hogy nem tanulok semmit, így kiválasztottam a legkevésbé antipatikus szakot, a pszichológiát. Utólag elmondhatom, egy cseppet sem bántam meg döntésemet. Ez a tudomány messze felülmúlta elvárásaimat, és nagyon szeretek vele foglalkozni. Hogy merre folytatom, amikor elvégeztem az egyetemet? Fogalmam sincs, rengeteg minden érdekel, és a spektrum egyre csak tágul… Mindenesetre ez az alapítvány szerves részét képezi a jövőképemnek, mert óriási lehetőségeket látok benne.