Selmeci Barbara

Selmeci BarbaraMátészalkán születtem 1983. október 22-én, ahol az általános (Képes Géza) és középiskolai tanulmányaimat (Esze Tamás Gimnázium) végeztem. Aztán a mai nevén Corvinus Egyetem közgazdász- tanár szakára jártam két évig, ahol a pedagógiai-pszichológiai tárgyak hatására úgy döntöttem, hogy nem számlákkal szeretnék foglalkozni, hanem személyes kapcsolatok révén, az emberi lélek rejtelmeit próbálom megismerni.
Kezdetben a vonzott a kriminológia szakterülete, de ma egyre inkább a sportpszichológia területe érdekel, s ezen belül is a csoportsportágak terén elért sikerek kulcsa érdekel, mivel én kilenc évig versenyszerűen kézilabdáztam. A pszichoterápiás módszerek közül a csoportanalízis módszerét kóstolgatom, de szeretnék majd megismerkedni, s elsajátítani relaxációs módszereket is.
Szabadidőmben sokat járok moziba, illetve jazz koncertekre, a magyar előadók közül ki kell emelnem a Cotton Club Singers zenekart.
Örülök, hogy létrejött ez az Alapítvány, mely kreatív, fiatal csoporttársaim eltökélt, s kitartó munkájának eredménye, remélhetőleg én is hozzá tudok majd tenni produktív működéséhez.