Smohai Máté
1986-ban születtem Szegeden. Szüleim programtervező matematusok, így nem csoda, hogy két éves óta szívügyem a matematika. Ennek megfelelően a Karolina Általános Iskola után Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium matek szakán végeztem iskolai tanulmányaimat. Kezdetben csak hat, de aztán 4 éven keresztül nyolc matekórám volt hetente. A racionalitás és matematikus gondolkodás azóta is erősen jellemző rám, amit leginkább a kutatási területen tudok kamatoztatni.
A pszichológiához azonban mégsem ez a terület vonzott, hanem a sport. 13 évvel ezelőtt kezdtem el kosárlabdázni, legfőbb eredményem egy Országos Serdülő Kosárlabda bajnokság harmadik helyezés, de a legbüszkébb arra vagyok, hogy háromszor magamra ölthettem a címeres mezt ifjúsági magyar válogatottként. Érdekes, hogy egy sportolónak egyik nap annyira jól megy, hogy ő legnagyobb király, másik nap pedig olyan ügyetlen, hogy legszívesebben elsüllyedne. Arra a kérdésemre, hogy ez miért van, és hogy lehet-e változtatni ezen, sosem kaptam kielégítő választ. Pedig úgy érzem a válasz nem csak nekem jönne jól, hanem a profiknak is. A sport mellett a gyerekeket is nagyon szeretem, 4 éve foglalkozom rendszeresen velük: ministránsokkal és hittanosokkal. Ez elmondottak alapján nem csoda, hogy sport-és gyerekpszichológusnak készülök.
Úgy érzem, a sport- és a gyerekterületen való tapasztalataimmal és motivációimmal hozzájárulhatok alapítványunk sikeres munkájához, ugyanis mindkét téma érdekli a fiatalokat.



Friss hozzászólások
3 nap 1 óra
19 hét 6 nap
23 hét 5 nap
24 hét 1 nap
26 hét 6 nap
33 hét 5 nap
35 hét 2 nap
35 hét 6 nap
49 hét 11 óra
1 év 11 hét