VÁLÁS A CSALÁDBAN - HOGYAN TOVÁBB? - 2. rész

Az első rész

A válás, mint társadalmi jelenség újszerű mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem fűződnek hozzá rituálék. Vannak ugyan párok, akik például tóba süllyesztik jegygyűrűjüket, vagy közösen elégetik a házasságlevelüket, azonban ez kevésbé jellemző. Ez a felépülést is nehezíti, hiszen az a tény, hogy a válás kimondásánál a feleknek még csak meg sem kell jelenniük, groteszk módon olyan, mintha a testnek nem kellene jelen lennie az operációnál.

A változást mutatja azonban, hogy Oroszországban egy házasságrendező cég „válási bulik” szervezésére szakosodott. Ez jelenleg még nagyon furcsán hangzik, kívülről nézve megmosolyogtató, mégis a válási rituálé egyfajta kezdetleges formájának tekinthető. „Észrevettétek már, hogy nemcsak akkor hat idegenszerűen egy város, mikor először látjuk, hanem akkor is, ha utoljára sétálunk végig rajta, utazás előtt, hogy kivándoroljunk, soha vissza nem térésre?” – írja Karinthy az „Utazás a koponyám körül” c. könyvében. Talán ugyanezért lenne szükség egy utolsó együttlétre a házasfelek között, amikor más minőségben tekinthetnek egymásra. Ebbe optimális esetben bele lehetne vonni a gyermekeket is, megengedve azt, hogy hangot adjanak dühüknek, értetlenségüknek, vagy bármilyen egyéb érzelmüknek. Ha a válásnak lenne egyfajta rituáléja, az segíthetne a veszteség átélésében, és hatékonyabbá tehetné a feldolgozást. Ezt egyelőre azért is nehéz elképzelni, mert az emberek talán inkább hajlamosak arra, hogy meneküljenek az érzelmileg megterhelő helyzetek elől, (ezáltal akaratlanul arra ítélve magukat, hogy tovább hordozzák annak súlyát), mint hogy megszenvedjék annak fájdalmát. Az önérzet előtérbe került, a megbocsátást pedig – például egy félrelépés után - a társadalom gyakran ferde szemmel nézi, gyengeségnek tartja.

A szülők gyakran indulatból döntenek a házasság felbomlása mellett egy olyan pillanatban, amikor „betelik a pohár”. Szerencsére azonban amennyiben kisgyermekes családról van szó, a szülőknek kötelező részt venni egy békéltető tárgyaláson, majd 3 hónap különélés után dönthetnek arról, hogy ténylegesen el kívánnak-e válni. A joggyakorlat tehát felismerte, hogy amennyiben krízisről van szó, úgy a házasság türelmi időszak után esetleg még megmenthető.
 

 Fejlettebb és viszonylag új módszernek számít a mediáció. Itt a feleket egy külső személy segíti abban, hogy a válási krízisből a lehető leghatékonyabban jöjjenek ki. Ennek részét képezi a gyakorlati teendők elintézése (gyermekelhelyezés, vagyonmegosztás) mellett az érzelmi feldolgozás is. Szintén segíthet abban, hogy a különválók tanuljanak a házasságuk hibáiból, ezzel segítve őket abban, hogy következő kapcsolatuk ne fusson zátonyra. Érdekes, hogy pusztán azáltal, hogy egy szakértő bevonásával kiiktatódnak a játszmák és hatékonyabbá válik a kommunikáció, sok pár újra egymásra talál. A bírósági tárgyalás gyakran nem hogy segíti, hanem inkább elmélyítheti a krízist, hiszen a jogi procedúra folyamán gyakran cél a másik fél lejáratása, ezzel megakadályozva a békés elválást. A békésebb megoldások iránti igényt mutatja, hogy nemsokára a jogszabály valószínűleg kötelezővé fogja tenni a mediációt a kisgyermekes családok számára. Ez azért is szerencsés, mert ebben a sérülékeny időszakban sok (akár saját, akár más iránt elkövetett) agresszió és indulat felszabadulhat, melyet egy szakember segíthet helyes mederbe irányítani.

A válás tehát egy olyan megoldásnak tűnik, mely végső esetben – amennyiben a felek már minden módszert kipróbáltak, ám mégsem sikerült helyrehozni a házasságukat – idővel az újrakezdés lehetőségét hordozhatja magában. Amennyiben a házasságot, mint intézményt nagyobb tisztelet övezné, nagyobb súlya lenne – mint régebben, amikor nem volt lehetőség a kilépésre – talán több munkát fektetnének bele a résztvevők, tudván, hogy ez az egyedüli lehetőségük. Ugyanakkor paradox módon régebben lehetett egy olyan érzelmi felhangja is, mely szerint „ez van, ezt kell szeretni/elviselni”, addig napjainkban a gyors kilépési lehetőség a veszélyeztetettség érzéssel is maga után vonhatja, nagyobb odafigyelésre sarkallva a feleket.
 

Mivel régebben egyetlen lehetőség adatott, ezért a házassági problémákat talán kevésbé élték meg krízisként, mint napjainkban. A válás feldolgozása szintén újkeletű probléma, azonban a lehetőség magában hordozza a fejlődés és egy új kezdet lehetőségét is. Ez a szülők része. Azonban nagyon fontos odafigyelni arra, hogy a gyermekek a lehető legkisebb sérüléssel vészeljék át ezt a nehéz időszakot. Ehhez két alapelvet érdemes szem előtt tartani. Egyrészt lehetőség szerint ki kell hagyni őket a konfliktusokból – mindenképpen tartózkodva attól, hogy állást kelljen foglalniuk egyik szülő mellett, vagy ellen, másrészt fel kell készíteni őket az elkövetkezendő időszak nehézségeire, teret engedve ezzel kapcsolatos félelmeiknek, érzelmeiknek, vagy akár indulataiknak.

Ha valaki személyesen átélte, hogy milyen elvált szülők gyermekének lenni, és szeretné ezzel kapcsolatos gondolatait, érzéseit megosztani, ezt megteheti a „Hozzászólások” részben, illetve a későbbiekben várjuk hozzászólásait a hamarosan induló Fórum Válás rovatában is.
 

Felhasznált irodalom:

Haraszti László, Lux Elvira, Popper Péter: Magány és társ, féltékenység és hűség. Bp., 2005.

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül. Bp., 2003.

http://www.origo.hu/itthon/20070814-valasok-es-valasi-partik-szervezeset-vallaljak-ujabban-orosz-rendezvenyszervezo-cegek.html
 

Képek:

http://th03.deviantart.com/fs26/300W/f/2008/102/f/3/Divorce_by_ElenaOprea.jpg

http://th07.deviantart.com/fs10/300W/i/2006/120/6/3/Invisible_Children_by_humanfacedivine.jpg

http://th00.deviantart.com/fs43/300W/f/2009/074/3/b/3bd787fa15b60cf74ffe7e0972c94b52.jpg

http://fc47.deviantart.com/fs38/i/2008/349/c/6/What_you_never_see_by_Iamno_Scientist.jpg