Peter Marshall - Tombol a Hold
„Ő megnősült, én meghaltam és éltem és szerettem, Isten pedig nem segített, se hogy meghalhassak, se hogy élhessek, se hogy szerethessek, mert aminek lennie kellene, az semmi ahhoz képest, ami van.”
Peter Marshall – Tombol a Hold
Fura kis lény az ember. Bár látszólag egyensúlyra törekszik, az igazán nagy fejlődéseket mindig valamiféle krízis, az addigi rendet felrúgó esemény előzi meg.
Az első ilyen élmény a születés, amikor méhen belüli létünket feladni kényszerülünk egy fájdalmas folyamat által, hogy megérezzük, milyen is az éhség, gravitáció, és a lét egyéb nehézségei. A magzat számára valószínűleg meredeknek tűnhetne a feltételezés, de azért az élet általában azt igazolja, hogy érdemes vállalnunk ezt a küzdelmet, újra és újra. A kínai krízis írásjele is magába foglalja ezt a kettősséget, hiszen az egyik jelentése „veszély”, míg a másiké „lehetőség”.
Peter Marshall könyvének két hőse, a bányavárosban élő tehetséges, ám rendkívül lusta és ironikus fiatal fiú, Bruce, valamint az elit családban élő, apja által kijelölt úton jó ütemben haladó, ám mégis lázadással és szenvedéllyel teli Annette krízisének története. Mindkét fiatal választás előtt áll, amikor el kell dönteniük, hogy mihez is szeretnének kezdeni az életükkel. Szenvedélyesen vitába szálnak eszméikért, családjuk nehezen érti meg lázadásaikat, „kamaszkori tévelygésnek” titulálva útkeresésüket. Ez a kérdés, valamint a két érdekes karakter már önmagában megtölthetné a könyvet, azonban Peter Marshall egy életszerű fordulattal keresztülhúzza a fiatalok, és az olvasó számításait. A krízis, melyet át kell élniük, gyökeresen megváltoztatja, és egyetlen mozdulattal felborítja addigi életüket. Azonban ez a zuhanás szükséges ahhoz, hogy útjaik találkozzanak, kimozduljanak az egyensúlyból, és végre méltó társra találva új lehetőségeket tapasztaljanak meg önmagukban. Ehhez az útkereséshez szerencsére részükről nem társul semmiféle magasztos pátosz, annál inkább a kéretlenül is segítő, vagy inkább beavatkozó környezet részéről. A kérdések sorrendje tehát átértékelődik, a pályaválasztás „mi legyek” kérdését a sokkal elemibb „hogyan létezzek egyáltalán?” kérdése veszi át.
Ezt a könyvet nem feltétlenül egy könnyed nyári strandoláshoz, három gombóc csokifagyi mellé ajánljuk, azonban feltétlenül érdemes elolvasnia annak, aki hajlandó egy kis érzelmi bungee jumpingra.
Felhasznált irodalom: Peter Marshall [2008]: Tombol a Hold. Könyvmolyképző Kiadó Kft., Bp.
Dr. Stanislav Grof [2007]: Spirituális válság. PILIS-PRINT Kft., Bp.
kép: http://www.astrosurf.com/cidadao/moon_clikable.jpg



Hozzászólások
megcsináltuk
Nagyon köszönjük, hogy
Nagyon köszönjük, hogy megosztottad velünk a történeted!