Hasonlóság és különbözőség hatása a kapcsolatokra

Egy Newcomb nevű pszichológus egy vizsgálatában megmérte az egyetemre újonnan bekerült diákok különböző dolgokról vallott véleményét és nyomon követte kapcsolataiknak alakulását. Azt találta, hogy a hasonló véleménnyel, értékekkel rendelkező diákok között nagyobb arányban alakult ki szoros barátság, mint a különböző értékekkel rendelkezők között, ez utóbbiak kevésbé kedvelték egymást (Newcomb, 1961 in Oláh-Bugán, 2001,). „A barátságok és partnerkapcsolatok kialakulásában a legfontosabb tényező a véleményekben való hasonlóság, mert azokat szeretjük, akik hasonlóan gondolkoznak a világról, mint mi, mert úgy érezzük, hogy alátámasztják saját gondolkodásunk és a világról alkotott képünk helyességét, ami pedig megerősíti az önértékelésünket” (Oláh-Bugán, 2001: 457.o ).

A hasonlóság három ok miatt vezet vonzalomhoz: általában a hozzánk hasonló emberekkel kerülünk kapcsolatba, feltételezzük, hogy a hozzánk hasonlóak kedvelni fognak minket és az, hogy a hozzánk hasonló emberek igazolják nézeteinket és viselkedésünket, jutalom értékű számunkra. Ebben a témában már nagyon sok kutatást végeztek, következzen néhány elmélet és ezek alátámasztására végzett kísérlet rövid bemutatása.

Edward Jones, Linda Bell, és Elliot Aronson 1971-ben végzett egy kísérletet, melyben egyetemista lányok beszélgettek egymással, és ezalatt kiderült, hogy nem értenek egyet valamilyen kérdésben (az egyik lány beavatott volt). Ezután a kísérleti alanynak lehetősége nyílt arra, hogy „véletlenül kihallgassa” egy harmadik személy és (beavatott) partnere beszélgetését, melyben arról volt szó, hogy szimpatikusnak találta-e a beszélgetőpartnerét. Aztán a kísérleti alany véleményét is megkérdezték, s az eredmény akkor volt a legpozitívabb, mikor azt hallotta, hogy társa a véleménykülönbség ellenére pozitívan nyilatkozik róla. Azaz, bár szeretjük azokat az embereket, akik hasonló véleményen vannak, mint mi, de ha egy ellentétes álláspontú ember kedvel minket, úgy érezzük: „önmagamért szeret, nem a véleményemért”, ez megelégedéssel tölt el minket (Aronson, 1972).

Byrne (1971) az ítéletek hasonlóságának vonzalomra mért hatását vizsgálta texasi egyetem diákjaival. Kérdőíveket adott nekik, hogy töltsék ki azokat, s egyben jelöljék meg azokat a válaszokat, melyek számukra fontosak és azokat, melyek jelentéktelenek. Ezek után maguk a kutatók töltöttek ki kérdőíveket, melyekről a diákoknak azt mondták, hogy egy másik egyetem diákjai töltötték ki. A hamisított kérdőívek négy csoportot alkottak: egyik csoport, amely ugyanúgy volt kitöltve, mint az igazi párja, a másik csoportban pont ellentétesen, a harmadik csoportban a fontos témák hasonlóan voltak kitöltve, a jelentéktelenek pedig ellentétesen, a negyedikben pedig a jelentéktelenek voltak azonosak a fontosak pedig ellentétesek. Ezek után megkérték a diákokat, hogy értékeljék párjukat rokonszenvesség, értelmesség, munkatársként való elfogadhatóság, erkölcsösség, tájékozottság stb. alapján. Az eredmények azt hozták, hogy a hasonlóan kitöltött kérdőívek „kitöltőit” valóban rokonszenvesebbnek ítélték, ezzel együtt minden szempontból pozitívabbnak, mint a második csoport esetében, azonban az kevésbé tűnt fontosnak, hogy ez a hasonlóság a fontos vagy a jelentéktelen témákban áll fenn (Byrne, 1971 in Csepeli, 1987).

A hasonlóságokhoz megemlítenénk még egy érdekes kísérletet, melyet annak vizsgálatára végeztek, hogy bebizonyítsák azt az elméletet, miszerint az intim kapcsolatokban a sok együtt töltött idő, interakció hatására, megszűnnek az emberek önismerete és a partnerről való ismereteik között jellemzően meglévő különbségek, így a partner az intim kapcsolatok során az én részévé válik. A kísérletben a résztvevőket arra kérték, töltsenek ki három különböző kérdőívet, melyekben kilencven, jellemvonásokra utaló szó volt, és azt kellett eldönteniük, hogy a melyek illenek legjobban rá, a házastársára és egy színészre. Később megint meg kellett határozniuk, hogy tényleg illenek-e rájuk a kifejezések, a kutatók mérték az időt és a hibák számát az előző kitöltéshez képest. Az eredmények azt mutatják, hogy a kísérleti alanyok lassabbak voltak a válaszadásban, és majdnem kétszer annyi hibát ejtettek, amikor azokról a jellemvonásokról volt szó, amelyekben házastársuktól különböznek (Aron et al., 1991 in Smith-Mackie, 1995).

A másik oldalon viszont érdemes végiggondolnunk még R. F. Winch (1958) kiegészítő szükségletek elméletét, mely a különbözőségek fontosságát hangsúlyozza, és emeli ki a hasonlóságokkal szemben. Szerinte az erős szerelmi kapcsolatokban olyan személyiségek találnak egymásra, akik valamilyen lényeges lélektani dimenzióban eltérnek, vagy szinte ellentétei egymásnak, így kiegészítik egymást. Párkapcsolatukban új egyensúlyi állapot jön létre, a kölcsönös hiány betöltése nagyon erős összekötő kapocs a partnerek között. Így érthetővé válik, miért tud jól együtt élni az erőszakos, uralkodni vágyó személyiség és a magát alárendelő, irányítást igénylő ember, vagy egy kifelé forduló nagyon nyitott ember, egy zárkózottabbal (Winch, 1958 in Buda-Szilágyi, 1974). Az elmélet valószínűleg igaz, de mivel a nemek között a szerepeikből fakadóan is nagyok és kiegészítő jellegűek a különbségek, az elmélet magyarázó ereje nem tűnik túl nagynak (Buda-Szilágyi, 1974).

 

Persze, amikor szerelmesek vagyunk, ugyan ki foglalkozik az elmélettel? 

 

 

 

Felhasznált irodalom:

 

Oláh Attila és Bugán Antal szerk. (2001), Fejezetek a pszichológia alapterületeiből, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2001

Elliot Aronson (1972). A társas lény, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1980

E. R. Smith és D. M. Mackie (1995). Szociálpszichológia, Osiris, Budapest, 2004

Buda Béla és Szilágyi Vilmos (1974). Párválasztás, a partnerkapcsolatok pszichológiája, Gondolat, Budapest, 1988

Csepeli György (1987). Vonzalmak és kapcsolatok, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1987

 

 Képek: