Gyere, meséld el! – A playback színház

Mi is az a playback színház? Röviden egy olyan színházi műfaj, ahol a színészek a nézők érzéseit, hangulatait, történeteit jelenítik meg a színpadon egy játékmester és egy vagy több zenész közreműködésével. Bárki joggal kérdezheti, hogy ez meg hogy valósulhat meg? A válasz egyszerű: a közönség tagjai mesélnek érzéseket, hangulatok, történeteket, a színészek pedig eljátsszák ezeket. Tehát a színpadon születő alkotást tulajdonképpen a nézők és a színészek együtt hozzák létre. Vannak tehát a nézők, van egy játékmester, aki vezeti az egész előadást, beszélget azzal, aki a közönség tagjai közül éppen mesél, majd összefoglalja a hallottakat a színészek számára, akik eljátsszák azt. A zenész pedig hangszerekkel kíséri a játékot.

De honnan is indult ez az egész? A történetmesélés, színjátszás legősibb formái már az Őskorban is jelen voltak, mikor a vadászok előre eljátszották a vadászatot, vagy később, mikor az emberek tánccal-énekkel köszöntötték a tavaszt, vagy kukoricamorzsolás és egyéb tevékenységek közben történetekkel szórakoztatták egymást és saját magukat. Ahogy azonban kialakult, fejlődött a színház, a színészek és a nézők elkülönültek egymástól, a spontaneitásnak, rögtönzésnek nem maradt helye.

Aztán egy Jacob Lévy Moreno nevű úriember, a pszichodráma atyja, újra felfedezte a történetmesélésben rejlő lehetőségeket. Lakásszínházat alapított, ahol személyes történetek elevenedtek meg. Majd Jonathan Fox volt az, aki New Yorkban megalapította az első playback színházat, amit azóta számos országban és minden földrészen művelnek.

Ezzel el is érkeztünk napjainkig.

A playback színházban nincs előre megírt forgatókönyv és nincs rendező. A színészek rögtönöznek, improvizációs technikákkal dolgoznak. Az előadás a spontaneitásra és a nézők történeteire épül. Aki elmesél egy történetet, azonnal megnézheti, ahogy a színészek megjelenítik a színpadon. Ezek a történetek bármiről szólhatnak, akár egy aznapi eseményről, akár régebbi emlékről. Lehetnek vidámak vagy megindítóak, lehetnek nagyon vagy kevésbé személyesek. Az előadás során sokszor egyik történet következik a másikból, mikor a nézőknek az hallott történetről jutnak eszükbe saját élmények.

Ez egy olyan színház, ahol a közönség is aktív, és ahol kapcsolat van a színészek és a nézők között, és természetesen a közönség tagjait is közelebb hozza egymáshoz.

Jössz mesélni?

Társulatok, akiket Mi ajánlunk: Pszínház, Pepita Playback Társulat, Áttűnések Társulat

Felhasznált irodalom: Dr. Bakó Tihamér: Önkifejező és Kreatív színházi Műhely , Psycho Art kiadó, Budapest, 2003.

A Te szavazatod: Még nem szavaztál. Átlagos szavazat: 4 (1 szavazat)