(M)Ilyen volt az EFOTT
Ahogy már a korábbi beszámolóban is írtuk, izgalmas program alakult az EFOTT-on, a Civil faluban. A második nap után is tovább folytattuk a fesztivállátogatók figyelmének tesztelését - ami a napok előrehaladtával némiképp csökkenni látszott, a végefelé már egyre több embert húztunk be a csőbe. Több csapatban is megnéztük, kit mivé
változtatnának a metamorfózis varázslójának segítségével, illetve hogy ki mivé változtatná önmagát. A metamorfózist nem csak csapatban, hanem lehetőségünkhöz mérten egyesével is megcsináltuk, így önismereti lehetőséget is kaphattak a fesztiválozók. Válaszaikban ugyan előtérbe kerültek a rendezvényre jellemző tulajdonságok - a por és a szúnyogok sokmindenkiből váltottak ki ellenérzést, de a nagyszínpaddal és híres zenekarokkal sokan tudtak azonosulni ebben a helyzetben. A kreativitásukat tesztelők számára kétféle lehetőséget nyújtottunk, ezeket a rajzos feladatokat szinte kivétel nélkül élvezték a látogatóink - és mellette mi is, szerintünk nagyon kreatív és érdekes megoldások születtek sok-sok embernél! A kvízünk is sokakat megmozgatott, és reméljük, némi pszichológiai tudást is sikerült átadnunk azoknak, akik végighallgattak minket.
A pénteki hajtás után, szombaton csak fél napnyi munkára volt lehetőségünk, a vihar közeledte miatt sajnos abba kellett hagynunk a tevékenykedést..a fesztiválozókkal együtt így nekünk is több idő maradt a pihenésre szombat délután.
Azt hiszem, a többiek nevében is mondhatom, hogy számos élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk, ami nagyon jó lehetőség volt nekünk is, és reméljük Nektek is olyan pozitív élmény volt, mint ahogy a mi oldalunkról látszott. Örültünk az olyan visszajelzéseknek, amikor odajöttetek hozzánk egy-egy koncerten, hogy jól éreztétek magatokat nálunk, és ha konkrét tárgyakkal nem is, talán némi lelki útravalóval gazdagabbakká váltatok a Pszi-Fi sátorban. A továbbiakban még számíthattok egy rövid, képes beszámolóra az EFOTT-ról!
Köszönjük a nyitottságotokat és érdeklődéseteket, és...ha valamilyen gondolat nem került fel az üzenőfalunkra, itt a honlapunkon is várjuk a véleményedet, élményeidet, a munkánkkal kapcsolatos hozzászólásodat!
Képek forrása:
http://efottklub.hu/galeria/2009_0/GEK_7826_exposure.jpg
http://efottklub.hu/galeria/2009_0/GEK_7822_exposure.jpg



Friss hozzászólások
3 nap 1 óra
19 hét 6 nap
23 hét 5 nap
24 hét 1 nap
26 hét 6 nap
33 hét 5 nap
35 hét 2 nap
35 hét 6 nap
49 hét 11 óra
1 év 11 hét