A vakság szimbóluma

    Mit is értünk vakságon? Kinek, mit jelenthet ez a szó? Mit jelent a vakság önmagában? Miben lehetünk vakok, gyengén látók, sérültek? Mi vezethet el ahhoz, hogy vakká váljunk valamire? Mely fogalomkörökhöz kapcsolhatjuk a vakságot, mint szimbólumot?

    A vakság tárgyalását megelőzően érdemes elsőként a szemről, a szem szimbolikájáról szólni, mivel ezeken keresztül válik jobban megközelíthetővé a látás elvesztésének szimbolikus jelentésrétege. Az emberi (és több állati) kapcsolatteremtés fő mozgatórugója a látás, ez alapján mondunk valakit első pillantásra szimpatikusnak vagy antipatikusnak, a szerelmesek (vagy udvarlók) szemezni szoktak, ezzel is kifejezve a másik fél iránti érzelmi többletet. A hatodik érzéket gyakran a homlok közepére helyezett szem képével szimbolizálják, az ókori Egyiptomban pedig Hórusz szeme a tisztaság és igazlátás szimbóluma volt.

A szem a lélek tükre- szokás mondani, és valóban, kutatásokkal alátámasztott tény, hogy az arcon megjelenő érzelmek nagy része annak felső harmadából olvasható le. Ha nincs szem, nincs látás, ez a fajta érzelemleolvasás és érzelemkifejezés válik lehetetlenné, s a lélek tükrének helyét valami más helyettesíti (pl. mozdulatok, gazdagabb verbális készlet az érzelmek kifejezésére stb). Szintén a szem és az érzelmek szoros kapcsolatának kifejezője a Majd felfalja a szemével mondás, melyben érdekesség, hogy a látás mellett az ízlelés is megjelenik, ezzel is kifejezve, hogy a szem és a látás nem csak egy amolyan érzékszerv, egy észlelési forma, hanem az emberi anyagi és lelki életet nagyban meghatározó fogalomkör. Valakinek a Veséjébe látunk, ekkor a rejteni kívánt valóságot fedezzük fel, s ha valaki Nem látja a fától az erdőt, az –esetleg az érzelmek hatására- nem ismeri a dolgok lényegét, mert elveszett a részletekben. Ha valaki Port hint a szemünkbe, lehetetlenné teszi, hogy az igazságot meglássuk, így könnyen félrevezethet minket. Ezeken a példákon is láthatjuk, hogy a szem és a látás szimbolikus formában is mindennapjaink részévé vált.
    S mi is történik, ha valaki elveszti látását? Számára vajon nem a szem a lélek tükre? Abban biztosak lehetünk, hogy egy látássérült is a vesénkbe láthat (lelkével lát belénk, a mi lelkünkbe), port hinthet valaki olyannak is a szemébe, aki nem lát, és gyakran ők sem látják a fától az erdőt. Ezek alapján nyilvánvalóvá válik, hogy a vakság és látás életünknek (bár elsősorban érzékszervként szoktuk említeni) milyen sok területén létfontosságú.
    Mikor kimondjuk a vak szót, a legtöbb embernek rögtön a szem, a szem betegsége, működésképtelensége jut eszébe, s az, hogy vannak olyan emberek, akik a látható világot mellőzve élik le életüket. Sokakban a sajnálat, a szánalom, a szorongás (főként a velük való kommunikációtól) és az elhatárolódás merül fel. El sem tudják képzelni (már maga a szó is magában foglal egyfajta vizuális vonatkozást), milyen, amikor nem tiszta a kép, amikor színtelen a környezet, amikor egyéb modalitásokra támaszkodva tájékozódunk a világban. Azt gondolom, hogy azok, akik nem töltöttek el hosszabb- rövidebb időt látássérült személlyel, nem is sejthetik, hogy mit is jelent a látás nélküli élet, legyen az fizikai szemünk vagy akár a lelki szemünk világának elvesztése. Amikor valaki fizikailag nem lát, nem jelenti azt, hogy ne élhetne teljes életet, sőt, gyakran- mivel egyéb érzékszervekre vagy akár megérzésekre támaszkodik,- sokkal érzékenyebbé válhat egy nem látó ember akár a különböző modalitásokra, akár az érzelmekre, intuíciókra.
    Az élet különböző területein mutatott kifinomultság, ahogyan az ókori kultúrákban (pl. antik görög- római irodalomban) is láthatjuk, sokszor a vak embereket (főként az időseket) látó társaik fölé emelte. Ebből kifolyólag ókori művekben gyakran a vak bölcs a jós szerepében mutatkozik meg (pl. Teiresias). Manapság már- a racionális, logikus gondolkodás preferenciájának előtérbe helyezésével- a vakság elvesztette ezt a jelentését, azonban ma is látható és tudható, hogy sok látássérült ember az élet valamely területére kiemelkedően érzékeny.
    Mint már említettem, nem csak a fizikailag válhat valaki vakká. E fogalomnak a lelki vonatkozásait is legtisztábban nyelvünkben ragadhatjuk meg: elvakította a szerelem, azaz nem látja világosan a körülötte zajló folyamatokat, s ha valamire azt mondjuk „ezt a vak is látja”, az az egyértelműség jele. Ha valaki látástól vakulásig végez egy feladatot, az valószínűleg megfeszített munkával végzi dolgát, ami azonban akár negatív következményeket is vonhat maga után. Vakon hihetünk valakinek/ valakiben, ami tisztánlátásunk háttérbe szorulása miatt kárunkra válhat, azonban, ha vakon tapogatózunk a sötétben, megadatik a lehetőség, hogy önerőből rátaláljunk a megoldásra. Mint az említett példákban is észrevehető, a vakság nem egyértelműen negatív töltetű szó a mindennapokban (nem feltétlenül baj, ha valakit elvakít egy időre a szerelem, ha ez nem akadályozza meg abban, hogy a világra kitekintsen), azonban az esetek többségében lelki működésünk akadályozottságára, mások általi befolyásoltságára utalhat.

    A látás és a vakság világi jelentéskörétől ezek szimbolikus, rejtett jelentésrétegéiig eljutva láthatjuk, hogy az emberi életben a látás, a kíváncsiságtól és izgatottságtól csillogó tekintet, vagyis maguk az érzelmek rendkívüli jelentőségét gyakran a látás -nem látás - vakság kifejezésekkel hangsúlyozzuk. Véleményem szerint, ha meg akarjuk őrizni tisztánlátásunkat, érdemes mindig az általunk használt szavak és mondások tágabb körén elgondolkodni, analógiákat keresni, így a szimbólumokon keresztül jobban megismerhetjük világunkat, közvetlen környezetünket és önmagunkat.

Maksai Anna

Képek forrása:
http://www.photoshoptalent.com/images/contests/blue%20eye/fullsize/blue%20eye_4606f5fee7f8f.jpg
http://www.astrojyoti.com/BlindSaintWithBlindBoy.JPG  http://www.mlahanas.de/Greeks/Mythology/Images/Teiresias.jpg