Ha az a nap, a nő harap
Egy rendkívül érdekes (az a „nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek” típusú) reklámban azzal kezdik a hüvelygombáról szóló kis, kedves történetet, hogy egy szappanoperával elűzik a férfiakat, mivel előttük „nem szabad” beszélni ilyesmiről. Erre én: Micsoda? Ha nem a férfit érintheti (a mi társunkat, védelmezőnket, biztonságunkat) az, ami a nővel történik (és most már nem csak az intim fertőzésekről, hanem mindenféle „női dologról” beszélek), akkor kit? A következőkben egy olyan témáról lesz szó, mely a nők, és ez által a velük együtt élő férfiak életét nagyban befolyásolhatja, felismerés által azonban jól kezelhető probléma. Ez a PMS, a premenstruális szindróma, a nők jelentős hányadánál jelentkező furcsa viselkedésbeli, illetve érzelmi zavartság, kiszámíthatatlanság a menstruációt megelőző időszakban.
Először is azt gondolom, hogy a férfit – ha akarja, ha nem- így is, úgy is megérinti, és néha még meg is csaphatja a női ügyek szele. Nem vagyok benne biztos, hogy most sokan értik azt, amiről írok, így kicsit pontosítok a megszokás által belénk ivódott, és a tabusítás miatt ránk ragadt köntörfalazás után: a menstruáció előtt/ alatt egyes nőknél megfigyelhető hisztériás, furcsa viselkedésről, és a férfiak által gyakran nehezen emészthető hangulati ingadozásról van szó. Más néven a premenstruális szindrómáról.

A premenstruális szindróma fizikai, lelki és érzelmi tünetek együttese, mely általában a menstruációt megelőző 5- 10 napban jelentkezik, és a menstruáció kezdetekor általában csökken, vagy teljesen megszűnik. A premenstruális szindróma okait még nem sikerült teljesen feltárni, de a kutatók egyetértenek abban, hogy a női hormonrendszer ingadozása (ami a központi idegrendszerrel is kapcsolatban áll), kulturális tényezők, táplálkozási szokások és genetikai faktorok is közrejátszanak kialakulásában. Egyes vizsgálatok szerint a nők 80 %- át érinti a PMS (premenstrual syndrome) tüneteinek valamely formája, azonban 3 és 30% közötti azon nők száma, akinek életét jelentősen befolyásolja a furcsa kórkép. Hogy mit is jelent ez? Először is vegyük sorra a PMS lehetséges szimptómáit:
- ingerlékenység, agresszivitás
- szorongás, depresszió
- hangulati ingadozás, lehangoltság
- feledékenység
- mellfeszülés, felfúvódás, fejfájás, hátfájás, alhasi fájdalmak
- testsúlygyarapodás, egyes ételek „megkívánása”
- alvási zavarok
- alacsony önértékelés
- megváltozott szexuális vágyak (stb.)
Vajon hogyan hat a párkapcsolatok alakulására a PMS? Mivel a nő gondja –és valljuk be őszintén, tényleg nem kellemes, amikor önmagát és a környezetét is kibiztosított kézigránátként éli meg valaki- a férfi, vagy akár egy egész család problémájává válik, elsődleges lenne, hogy a nő belássa, hogy visszatérő, mindig ismétlődő érzelmi/ testi változásokon megy keresztül. És ha képes belátni, hogy teste és lelke „szórakozik vele”, mindjárt könnyebben kezelheti a felmerülő lelki gondokat, az önmagával való elégedetlenséget. Amint ismét feltenné párjának–az ekkor sokaknál szokásos- a „Szerinted nem híztam meg?” kérdést, ráeszmélhet, hogy semmi más nem történt, egyszerűen csak menstruálni fog.
Ha végignézünk a tüneteken (többen magukra ismerve bennük), nem nehéz elképzelni, hogy aki ezek közül havonta legalább hármat magáénak tud, annak mindennapjait is meghatározza a PMS. Ekkor a nők könnyebben keveredhetnek nézeteltérésbe, mivel feszített idegá
llapotuk és hangulati csapongásaik miatt akár egy kis félreértés is óriási léggömbbé duzzadhat (ami igazából belülről üres, nincsen valós probléma), és egy szó, egy arckifejezés is tűszúrásként hathat rájuk. A nő kiborul, először nevet valamin, majd hirtelen sírásra áll a szája. A viccet sértésként éli meg, a földön heverő piszkos zokni pedig a világ legnagyobb problémájává válhat, nem is beszélve arról, amikor igazi konfliktus merül fel ebben az állapotban.
A PMS tüneteinek kezelésére számos lehetőség van: kevesebb cukor, alkohol és koffein bevitel, rendszeres testmozgás, Kalcium, E vitamin, magnesium, B6 vitamin, illetve a már nálunk is kapható PMS tea. Minden nőt arra buzdítanék, hogy amennyiben úgy gondolja, hogy ciklusa túl nagy hatással van mindennapjaira, gondolja végig az okokat és lehetőségeket, és tegyen érte! Tegyen magáért, a kapcsolataiért, hogy a „havibaj” ne legyen mindig havi baj.
Maksai Anna
Képek forrása:
http://aisis.deviantart.com/art/Bite-me-64921708
http://honeydewthis.com/blog/wp-content/uploads/2008/06/pms.jpg
http://www.remedies-for-natural-health.com/image-files/pms.jpg
http://img.photobucket.com/albums/v732/inkjinx/pms.jpg
Videó forrása:
http://www.youtube.com/watch?v=mCwKbUVyHLY
Egyéb forrás:
http://en.wikipedia.org/wiki/PMS
Premenstrual Syndrome (2009) New York Times, jan. 29. http://health.nytimes.com/health/guides/disease/premenstrual-syndrome/overview.html
Schellenberg, R. (2001) A premenstruális szindróma kezelése agnus castus gyümölcskivonattal: prospektív, véletlen besorolásos, placebokontrollos vizsgálat. BMJ Magyar Kiadás, 4: 199-202.o.
http://www.lam.hu/folyoiratok/bmj/0104/8.htm



Friss hozzászólások
3 nap 1 óra
19 hét 6 nap
23 hét 5 nap
24 hét 1 nap
26 hét 6 nap
33 hét 5 nap
35 hét 2 nap
35 hét 6 nap
49 hét 11 óra
1 év 11 hét