Átható úthatás

út

 

Hatások és választások, vonzások és választások, vonzások és változások. Miféle hatással lehetnek egymásra az emberek? Hogyan hathat egymásra férfi és nő, férfi és férfi, nő és nő (és akkor még nem beszéltünk arról, hogyan hat gyermek a felnőttre stb.)? A következőkben főként párkapcsolatokról, az abban való tudatosságról, tudattalanságról és tudatlanságról lesz szó annak tükrében, hogyan hatnak egymásra a kapcsolat felei, illetve hogyan hat a környezet az egyes embereken keresztül a kapcsolatokra.

 

Tételezzük fel, hogy két ember végre egymásra talál, és az ismerkedés rögös -hol sziklákkal, hol rögös útpedig tarka virágokkal színezett- útján végre közös pályára álltak. Most már kézen fogva haladnak tovább a messzi, előre még nem tisztán látható jövő felé. Az egyik fél az út jobb oldalán, a másik a bal oldalán halad tovább, egymáshoz közel, összekapaszkodva. Talán még válluk is összeér. Eleinte hosszan néznek egymás szemébe, szinte orra buknak a semmiben, úgy figyelik egymás mozdulatait. Ezt nevezhetjük szerelemnek. Még nem is néznek igazán előre, mert az nem fontos, még nem a jövő, hanem egymás tekintete tűnik végtelennek és érdekesnek. Hol dörög az ég, hol vakító a nap fénye, mindez azonban mégsem hat erőteljesen se nőre, se férfira, mert ekkor a közelség, a hasonlóság, a közös percek és élmények által gazdagodnak külön- külön és együtt is.

Ahogy azonban a vándor is, egy idő után a pár is egyre fáradtabb, néha már fáj a lába (a párosnak), néha már érzi, ha éhes, ha szomjas, reagál már a szél susogására, a napfényre és a mennydörgésre. Körbetekintenek, ki erre, ki arra, és élményeiket egymással megosztva még szorosabbra fonják ujjaikat. Ha az egyik fél megrémül, a másikhoz bújik biztonságra és megnyugtatásra számítva, s jó esetben egy ölelésben, egy simogatásban vagy csak egy bizalomteli mosolyban meg is találja azt, amire vágyott. Otthon vannak az úton, mert együtt haladnak, mert választottak valakit, választottak egy utat, mely úton azonban sok irányból érik őket hatások. Hatások, melyek a fényeken, hangokon, ízeken, illatokon, érintéseken és nem utolsó sorban a lelken keresztül befolyásolják az érzelmeket és a gondolatokat.

Az, hogy nőt és férfit milyen irányba befolyásolhatja ekkor a környezet, sok mindentől függ. Megkísérlem összegyűjteni azokat a tényezőket, amelyek hathatnak a párra kapcsolatuk –és /vagy útjuk - e fázisában. Gondolatmenetemet a vándorlás, a közösen megtett út képén keresztül mutatom be.

útKépzeljünk el egy utat, mely hosszú, hol egyenes, hol kanyargós, de sohasem teljesen tökéletes (és talán mindnyájunknak feltűnhet, hogy ehhez az élet igen hasonló). Ezen az úton vándorol két alak, messziről talán nem is látszik, hogy kisujjuk összeér, hogy biztonsággal lépdelnek előre kissé megfáradtan, sajgó lábakkal. Mi az, ami befolyásolja, hogy egy kereszteződéshez érve egymás mellett vagy eltérő irányba haladnak tovább?

Nos, kezdjük talán az elejéről, pörgessük vissza kissé az idő kerekét, göngyölítsük vissza az utat: biztosan meghatározó az ok, amiért együtt elindultak. Hogy világot látnának együtt; csak az idejüket múlatják; vagy egy közös célt tűztek ki, melyet kizárólag együtt érhetnek el (természetesen ez csak néhány ok azok közül, melyek miatt két ember végül egy párrá válik). Fontos az is, hogyan értékelik magukat a személyek a kapcsolatukban: a nő nőnek, anyának, feleségnek, lakótársnak vagy takarítónőnek, a férfi pedig indiánnak, szeretőnek, apának, férjnek vagy bármi másnak érzi, szereti, illetve fogadja el magát. Nem mindegy ugyanis, hogyan tekintenek az emberek önmagukra, egymásra és kapcsolatukra (mint a társadalom egy önálló egységére). Ez befolyásolja, hogy vándorútjuk során és az eközben lehetséges nehézségekkor mint csapatra vagy kizárólag mint két egyedüli individuumra gondolnak a személyek. Mindemellett természetesen az út közben átélt közös élmények, a kommunikáció módja (mert feltehetőleg sokan éltek már meg olyan hosszabb utazást, amikor nem tudtak miről beszélni a mellettük ülővel) és az egymás iránt mutatott érzelmek is erőteljesen meghatározzák, hogy együtt marad-e a páros addig, amíg a szem ellát. Mindezek mellett –sajnos vagy nem sajnos- erőteljesen meghatározó, hogy találkoznak-e a felek másokkal is út közben. Társas lényekként valószínűleg egy párt is remetének nevezhetnénk, ha egyáltalán nem lenne kapcsolata a környezettel. Azonban rengeteg meghatározója van annak, ahogyan más emberekhez viszonyulunk, kezdve a párválasztásban közrejátszó evolúciós hatásoktól a genetikai tényezőkön át (, hogy ki mennyire nyitott a külvilágra) a tanult viselkedési mintákig.

Az említett tényezőkből (, mely témákról külön- külön is könyvtárnyi könyv áll az érdeklődő olvasók rendelkezésére) gyúrja az élet, és gyúrogatjuk mi magunk is válasútztásainkat az útkereszteződéseknél. Mivel a választás tudatos, ezért mindenki felelős döntéséért. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy attól, hogy az egyik partner így dönt, dönthet a másik fél éppen ellenkezőképpen. Esetleg ez az igazi dilemma, de talán éppen emiatt is izgalmas és tanulságos az élet. Egyszerűbb esetben a pár tovább folytatja útját minden kérdés és bizonytalanság nélkül, de lehet ez másként alakul.

Bárhogyan is alakul az út, érdemes körbetekinteni, hogy mindenképpen észrevegyük a felbukkanó szivárványt, mely –ahogyan esetenként hangulatunk is- aláhulló eső- (vagy talán könny-) cseppekből és az azt átjáró, azt követő napfényből jön létre. Ritka szépség a szivárvány, mely az út fölé borulva egyszer talán mindenkinek új kaput nyithat élete útján.

Maksai Anna

Képek forrása:

http://p0rg.deviantart.com/art/Any-Old-Way-88999997

http://isotopez.deviantart.com/art/Path-35806489

http://darkstormlord.deviantart.com/art/Path-62408008

http://thaumadzo.deviantart.com/art/Path-of-History-89624620
 

A Te szavazatod: Még nem szavaztál. Átlagos szavazat: 5 (2 szavazat)