„…ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja”

PSYrodalmi szöveggyűjtemény Németh Attila és Moretti Magdolna összeállításában

Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 2006

Németh Attila és Moretti Magdolna mindketten művészetkedvelő pszichiáterek (megkockáztatom: művészetértők), akik kötetükben közismert és kevésbé ismert írásokból közölnek részleteket, melyek „didaktikus magyarázat helyett kórképekről, egyéni és családi drámákról mindent” összesűrítenek. Vagyis, akit érdekel a pszichológia, de nem száraz olvasmányokkal kezdené, figyelemfelkeltő és érthetőbb, sokszor ismerős műveken keresztül ébredhet rá, mi is rejlik az orvosok szajkózta olykor félelmetesnek hangzó diagnózisai mögött, és immár némi kompetenciával felszerelkezve találkozhat a hétköznapi életben is meg-megjelenő pszichiátriai szakzsargonnal. Azt hiszem, az irodalom abban is segít, hogy a társadalmunkban annyira rettegett (mert ismeretlen és védtelennek érezzük magunkat tőlük?) állapotokra összetetten tekintsünk, némi beleérzéssel, netán együttérzéssel.

Hozzám személyesen azért is áll közel a könyv, mivel legerősebb kötődésem a pszichológiához a művészeteken (legkorábban az irodalmon) keresztül alakult ki. Ha valami felkelti az érdeklődésemet az emberi lélek hihetetlen rejtélyessége iránt (az emberen túl természetesen), az pontosan egy személyes ihletettségű hiteles dokumentum a személyiség rezdüléseiről. Azt hiszem, sokat is tanultam olvasmányaimból, ha más nem, már csak abból a kliséből is kiindulva, hogy együttérző pszichoterapeutaként nem feltétlenül kell gyilkosságot elkövetnünk ahhoz, hogy a kliensünkhöz közelebb kerüljünk, ám olvasóként/ nézőként meglehetősen megközelítjük a valóságos átélés határvonalát, ami ilyenkor kifejezett előnyünkre szolgál.

Azt hiszem, ahelyett hogy valamelyik nagy (és Uram bocsá!, izgalmas) kórképet hoznék szemléltető eszközként a kötetből, én azzal a gondolattal fejezném be az írásom, amivel a szerzőpáros megkezdte: vagyis az alkotás feloldójellegű, amit a pszichológiai szóhasználat szublimációnak nevez. Egész egyszerűen arra utal a folyamat, hogy a negatív energiát egy társadalmilag elfogadott formában képes az egyén pozitívvá alakítani. Erre utal Illyés Gyula címadó versidézete is, és szerintem mindennapjaink meglapozott/ megalapozatlan rémhírei, növekvő pszichés megbetegedései közepette igyekezzünk némileg kitekinteni a szürkeségből, szolgáljon ez a könyv sokkal inkább a feloldásról, mint a beskatulyázásról.