A lét elviselhető könnyűsége

Andy Warhol- kiállítás Szegeden

REÖK 2009. február 7. - 2009. május 8.

Andy Warhol és a Silver Factory

Ludwig Múzeum március 20-június

Nem tudom, ki tenne tényszerű pontot, ki hangos felkiáltójelet a mondat végére, ami így hangzana: Andy Warhol újból Magyarországon? Némileg lassan eszmélek. Ugyanis február óta látható a szegedi Reök- palotában az Andy Warhol műveiből megrendezett kiállítás. Ám aggodalomra semmi ok, a tárlat május 8-ig megtekinthető. Visszatérve az első mondatra: újból. Ugyanis az intézmény honlapjára feltévedve találhatjuk meg azt a videó-összeállítást, amely a művész 1956-os szegedi látogatása alkalmából készült. Bájos kis film kedvesen nosztalgikus zenei aláfestéssel. A kissé halvány képeken fel-felbukkan az esetlen, csapott vállú művész, aki többnyire zsebre dugott kézzel, visszafogottan, félrevonultan szemlélődik. Bizonyára tavasz lehetett akkor is a nyíló nárciszágyásból következtetve.

Kinek keveset mond a név, annak a fenti (egyébként Szegeden is megtekinthető) Marilyn-sorozat beszédesebb lehet. A pop-art kultúra megalkotója, a fogyasztói társadalom talaján felnövekedett alkotó reklámszakemberként kezdte, és újító kreativitásával kivívta maga ellen a (sznob) közönség kritikáját, mikor hétköznapok tömegcikkeit, elemeit, használati tárgyait a kényesen kifinomult művészettel házasított össze. Sokoldalúsága nem csupán a képzőművészetekben mutatkozott meg, ahol számtalan eljárást művelt magas szinten (pl. selyemszitalenyomat), hanem erősen vitatott értékű filmes tevékenységgel is büszkélkedhetett az 1987-ben elhunyt alkotó. Mozgóképes aktivitását a budapesti Ludwig Múzeum karolja fel egy vetítéssorozatban, melynek a Láthatatlan Filmek Klubja nevet adták. A rendezvény március 20-án A Chelsea-lányokkal mutatkozik be (The Chelsea Girls 1-12.). Életét és személyiségét legalább annyi legenda járta körül, mint műveit. Számos kortárs gondolkodót és bohém alakot gyűjtött maga köré, mintegy szellemi kört alkotva Factory nevű műtermében.

Azt hiszem, Warholon keresztül juthatunk el az amerikai gyorsétkezdék mintájára létrejött hollywoodi álomgyárhoz, melynek üdvöskéi ugyancsak múzsául szolgáltak (pl. Liz Taylor). Ugyanakkor a művészet földre rángatásának vitathatatlan előnye, hogy szélesebb körben vált népszerűvé, mi több érthetővé. Egy Warhol-portrét megnézve talán nem kell különösebb műveltség és filozófiai attitűd, anélkül is hatást kelthet erős színeivel, ismerős, átlag embert is foglalkoztató témáival, szereplőivel. A korszak túlfinomultjainak szóló fricskaként is értelmezhető nézőpontváltás azonban napjainkra mintha más kérdést vetne fel. A fogyasztói szemléletmód az azt megelőző merev konvenciók, konzervativizmus elképzelései után szintén érveit veszti. A művészi nyelv olykor már annyira mesterkéletlen és póztalan, hogy felvetődik, mitől is művészi. A tartalom könnyedsége semmitmondó butasággá válik. Vagyis bár úton útfélen hever alkotói munka eredménye, mintha mostanában az válna fontossá, hogy Hamupipőke módjára tudjuk különválasztani az értékeset, a valamit megfogalmazót a csinos kis semmiségtől. A habzsoló, végletesen mindent kívánó (omnipotens) csecsemőket meghaladva a világfolyamatok tálcán nyújtják nekünk a szűrőt, vagy inkább rostát, ami annyit ad nekünk, amennyire szükségünk van. Végül is, felnővén nem kéne megtanulnunk kissé mérlegelni és értékelni az alapján, hogy milyenek vagyunk?

Képek forrása:

http://www.kaleidoskop.hu/content/view/2972/40/

http://www.oem.com.mx/eloccidental/notas/n801108.htm

Egyéb forrás:

http://octopus.szinhaz.hu/~reok/index.php/component/content/article/67-andy-warhol-kiallitasa-szegeden

http://www.deluxe.hu/cikk/20060516/a_pop_art_provokativ_hercege/