Messiások a debreceni Modemben 2009. augusztus 13. -december 31.

Várja-e az imádkozni elfelejtett ember a megváltást?

A kérdés megkerülhetetlen, de a XX. századi diskurzusok tömkelege mégis hajthatatlanul bizonyítja, hogy bagatellizálható, elodázható. Megváltás helyett inkább a leváltás, műszakváltás, átváltás kézzelfogható témakörénél ragadunk le. Csak semmi olyasmi, ami földi dimenziónkon túl a végtelenbe vezethetne.

 Két éves szervező- és kutatómunka eredményeként tekinthető meg a keleti mezővárosban, Debrecenben a Messiások névre keresztelt kiállítás. Azt hiszem, a négy fő kérdés- és témakör átgondolt szerkezet alapján áll össze, a gazdag válogatás bizonyítja azt a törekvést, hogy széles rálátással közelítsük meg a messianizmus XX. századi hatását. Pedig, az a fantáziám, a munka során nehéz lehetett a merész koncepció felé törni anélkül, hogy a húsba vágó területeken elbizonytalanodván akaratlanul ne tompítsák az éleket, vagy ki ne hagyjanak olyan alkotásokat, melyek szinte erőszakot tettek a befogadó tűrőképességén.

Krisztus kereszthalálával a lélek testen túli felszabadulása mellett tanúskodik. A test mellőzöttsége a XX. században átfordul demonstratív hangsúlyozásává. Végül is ebben az érzéki valóságban tapasztalható meg személyiségünk. A test és lélek kettéválasztása az egymáshoz viszonyulásuk örök(?) problematikáját feszegeti, mintha egy gumikötél két végén hol egyik, hol másik lengene közelebb, és ezáltal válna szembetűnővé. Az anorexia és bulímia betegségei erős robbanás kíséretében szakítják fel az éles határt ott, hol a lélek csupán testbe ágyazottan nyer létjogosultságot. ’Miféle test adatott nekünk?’ szekció közelről vizsgálja meg a „corpust”, melyből szabadulni igyekszünk. Vagy talán épp ellenkezőleg, hisz a szabaduláshoz cél, netán hit is szükségeltetik? Mindenesetre míg létezünk, kétségtelenül benne. Picasso képein feltördelte, Rodin leleplezte. Mások pogány szertartások pornográfiába hajló felidézésein keresztül számomra megfosztották emberségétől. Vagy a test valósága csupán ennyi lenne? Felépítésünk különít el az állattól fizikai szinten, ide vezet a lélek tagadása? Az állatemberhez? Illetve a XX. századi Szeplőtelen fogantatás brutális véres jelenetei a Biblia eszményi üzenetét teljesíti ki?

Második egység: A halott ember. A tanatológia tudománya igyekszik bevonni a halál diskurzusát a mai ember életébe, ami a népi rítusok szétfoszlásával, a vallás mindennapi gyakorlásával egyenes úton tabuvá vált. Azt olvastam, hogy aki a halált kizárja, nem élhet teljes életet. A szembesülés így szükségszerű. A hullaházba jutottak fotója a borzalom mellett dühöt váltott ki belőlem: talán sokunkban él a kíváncsiság, hogy minél közelebbről tapasztaljuk a halál titkát, de van-e közünk hívatlanul máséhoz érni? Szinte perverz intimitás a másik halott jelenlétével.

Következő lépés: A történelem ígérete. Akik Krisztus nevében jöttek változást hozni, akik talán Antikrisztushoz mérhető pusztulásba sodorták mégis a tömegeket. Akik Krisztus ellenében hirdettek szabadságot, mégsem tagadhatták meg magatartásukban. Akik egészen pontosan megjelölték, hány év múlva kell egy földi országban eljönnie a „mennyek országának”. Az egész talán hadsereg és reform kérdése. Hogy újra és újra ismétlődhet a szép ígéretbe bújtatott önkény, talán nem azt bizonyítja, hogy belénk ivódott a megváltásba vetett hit?

Fél lábbal a kijárat felé: A megváltás keresztje. Amit megtudok róla, egy ironikus „Csináld magad!”-kettős, melyben minden szerszám, hozzávaló mellékelve, hogy önkezűleg feszítsük fel a falunkra a magunk Krisztusát. Felelősségünket pedzegeti annak a képnek az alkotója, aki a vörös víz alá merülő feszületet kapta lencsevégre. Víz alá nyomjuk, megfojtjuk, elfojtjuk?

Nos, fél lábbal a kijárat felé: talán a kezdeti sokkot húztam magammal a kiállítás végére is? Valóban aránytalanul hiányosan, visszafogottan zárt az utolsó rész, vagy megcsaltak az élményeim? Nem kaptam feloldozást, vagy nem is kellett volna várnom egy végső spirituális katarzist? Messiások: ragad-e meg több az élményből, mint a véres borzalom látványa egyes kortárs installáció láttán? Talán a profán túlburjánzása keltette a hiányt, ami felélesztheti a szakrális szomjúságot. Én legalábbis vágyni kezdtem a feloldozást, a megváltást.

Kép forrása: http://www.messiasok.hu/images/header.jpg