Abe Kobo: A homok asszonya & Hiroshi Teshigahara: Suna no onna

(A közelmúltban írtam pár cikket, ajánlót elsősorban erre a blogra, elsősorban műalkotásokról, elsősorban az olvasók és saját magam szórakoztatására, másodsorban a művek népszerűsítéséért. Most jött el annak az ideje, hogy átgondoljam, ismét rátekintsek arra mit is ad nekem, pszichológus palántának, a művészet. Felteszem hát a kérdést: Hogyan találkozik egymással művészet és pszichológia? Mik lehetnek a közös metszéspontok? Stb. stb. stb. Ugyebár a legtöbb műalkotás hihetetlen pszichológiai érzékenységgel jeleníti meg a legapróbb rezdüléseket. Ha ezekre befogadóként elég nyitottak, érzékenyek tudunk lenni, rengeteg régi-új színt fedezhetünk fel. Számomra az egyik ilyen élményt az alább röviden bemutatásra kerülő regény és film, és az ezekből készült táncdarab adta. Sokat foglalkoztam velük - és az általuk bennem keltett rezdülésekkel - egykor, és mai napig fontosnak tartom azt, amit ott megláttam. Őszintén remélem, hogy az ilyen és ehhez hasonló írások képesek ebből a spektrumból pár színt megfesteni.)

 

Abe Kobo regényében (és Hiroshi filmjében) egy olyan világot látunk, mely magányból, közönyből, azaz ’homokból’ épült. Ez mindannyiunk körül létezik, s rajtunk múlik, hogy elsüllyedünk-e benne.

Amit látunk…A regény főhőse egy gimnáziumi tanár, lepkehálójával rovargyűjtő útra indul, melyről soha többé nem tér vissza. Egy homokra települt falu férfitagjai foglyul ejtik, összezárják egy asszonnyal a homokkráter mélyén épült házba, s állandó munkára - a csordogáló homok örökös elhordására- kényszerítik. Ez a már-már kaffkai kényszerhelyzet, a férfi menekülési kísérleteinek drámai leírása mindvégig feszültséget teremtenek a kevés mozzanatból álló cselekményben. A homokkráter, melyben a férjét és gyermekét elvesztett fiatalasszony él, életfilozófiai jelkép. A tanár előbb szellemes, de hiábavaló terveket sző egyrészt saját menekülésére, másrészt a homokba süllyedt falu helyesebb telepítésének ésszerűbb megoldására. Lassan azonban személyes meggyőződésévé válik, hogy a maga és a rászoruló asszony életét másként nem tarthatja fenn, csak a homok értelmetlennek tűnő szüntelen pakolásával. És lassan úgy érzi, már megszabadult a modern társadalomból menekülésre kényszerítő magányérzettől is. S amikor az asszonyt a vetéléskor az addig ellenségesen viselkedő falusiak elviszik és neki szabad mozgást biztosítanak, nem megy el.

…és amit nem: (pszichológiai aspektus) A férfinak volt egy ’értelmes élete’. Tanárként dolgozott, több, mint két éve tartó kapcsolatban élt… Bár a kapcsolat, és ennek a lezárása, vagy le nem zárása alapján megkérdőjelezhető annak az életnek az értelme. Ahogy írja, nem elveszítették szenvedélyüket, hanem megfagyott bennük, mivel túlságosan idealizálták. Barátnőjével szakítani akar, egy el nem küldött levélben közli ezen szándékát, úgy hogy távozási szándékát valójában meg sem írja. A városból nem is keresik, végül egy újsághírből értesül, hogy eltűntnek nyilvánítják. Eleinte nyíltan lázad értelmetlen léthelyzete ellen, csak a menekülés lehetőségeit latolgatja. Hiábavalónak érzi mindazt, ami itt történik. Azon van, hogy megszökjön, majd azon, hogy jobbá tegye a falusiak életét, végül marad. Mi az, ami itt tartja? Itt van mellette egy társ, a Nő, aki élete értelmét a homok értelmetlennek tűnő rakodásában találja meg. A férfi valódi Sziszüphoszként jelenik meg előttünk. Ahogy Sziszüphosznál a szikla, itt a homok gördül le minduntalan. Ez azonban mégis más, hiszen az értelemnélküliséggel való szembesülés perceiben nem egyedül, a gondolataival, magányával van jelen, hanem mellette van a nő, egy kapcsolat. Egy kapcsolat, mellyel Kobo tulajdonképpen reményt és kiutat mutat a kilátástalannak hitt helyzetből. Ahogy I. D. Yalom, egzisztencialista pszichoterapeuta, is megfogalmazza, úgy oldhatjuk fel az elszigeteltség érzését, hogy kapcsolatba lépünk valakivel és osztozunk az egyedüllét fájdalmában.(Yalom, 1999) A regényben és a filmben is azt a folyamatot látjuk, amelynek során a férfi értelmet ad létének. Még keresi a kapcsolatot a külvilággal, régi életével (például újságot olvas). Majd ezt írja: „Ezért, aki felismeri az élet értelmetlenségét, az a saját házába helyezi iránytűjének központját.” (Kobo, 1972) (És egyben az újságolvasással is lassan felhagy...)

A szabadság yalomi adottsága pontosan azáltal kap helyet a művekben, hogy a férfi meg van fosztva a választástól. Mintha mások alakítanák életét, nem az ő kezében van a döntés. Ez a helyzet teremt számára lehetőséget szabadsághoz való viszonyulásának átgondolására, egyben átformálására is. A folyamat végpontján áll az idézet: „Gyerek is hajlandó bármennyit csavarogni, sírva fakad, ha eltéved.” (Kobo, 1972) Erős kifejeződése ez a kényszeres szabadság-hajhászás ’negatív’ aspektusának illetve félreértelmezésének. A regény végén elvetél a nő, további sorsuk nyitott, mégis azt mondhatjuk, hogy a férfi itt találja meg élete értelmét, ebben az új világban, a nő mellett, a nővel. Továbbá olyan tevékenységbe fog, mellyel ezt az egész homoktengert kívánja meghódítani, magáévá tenni; varjúcsapdát épít, valamint kísérletezgetésbe fog, mellyel vizet tud előállítani.

 

KOBO, A. (1972) A homok asszonya, Budapest, Európa Könyvkiadó

YALOM, I. D. (1999) Egzisztenciális pszichoterápia Budapest, Animula Kiadó