Az autóm és ÉN – lélektan és közúti agymenés a mindennapokban

az autóm és én
 
A közúti forgalomban rengeteg érdekes lélektani jelenséget figyelhetünk meg. Járművükbe zárva emberek milliói hömpölyögnek a közutakon nap mint nap: figyelik egymást, értelmezik viselkedésüket, következtetéseket vonnak le a járművek mozgásából. Gyakran érzelmeket és indulatokat tulajdonítanak egymásnak és ennek megfelelően reagálnak – sokszor igen kiszámíthatatlanul. 

 

 

„Nagy az Isten állatkertje” – puffogok a belvárosi dugóban. Bevágnak elém szabálytalanul és még csak elnézést sem kér az a pofátlan. A vérnyomásom hirtelen felszökik, a szívem kalapálni kezd és gyorsabban veszem a levegőt. Görcsösen kapok a sebességváltóhoz, hogy visszaváltsak és megtoroljam a megbocsájthatatlan sérelmet. Le kell el(/gy)őznöm! Aztán mégsem… kívülről látom magam és elgondolkozom – nevetséges - enyhül a méreg. Ilyen egyszerűen mnő autóbanűködnénk?  
A közúti forgalomban rengeteg érdekes lélektani jelenséget figyelhetünk meg. Járművükbe zárva emberek milliói hömpölyögnek a közutakon nap mint nap: figyelik egymást, értelmezik viselkedésüket, következtetéseket vonnak le a járművek mozgásából. Gyakran érzelmeket és indulatokat tulajdonítanak egymásnak és ennek megfelelően reagálnak – sokszor igen kiszámíthatatlanul.
Miért reagálunk olyan intenzíven a ”dobozok” mozgására? Hogyan feltételezhetünk szándékot, amikor nem is látjuk az illető arcát?  
 
VISEKLEKDÉS
Szándék és oktulajdonítás – #&%@ anyját annak az Opelnek!
Hétköznapokban megfigyelt és leírt szociálpszichológiai jelenség, hogy az emberek okot és szándékot tulajdonítanak egymás cselekedeteinek. Ha látunk egy női retiküllel rohanó férfit, akit egy egyenruhás üldöz, feltételezzük, hogy az említett férfi tolvaj, akit a rendőr el akar kapni. Látunk egy jelenetet, amelynek hatására aktivizálódott egy gondolkodási séma, hogy megmagyarázza történések miértjét.
Az oktulajdonítás feltételezett szerepe, hogy tudásunkat megfelelően rendezzük, és értelmezni tudjuk a körülöttünk lévő történéseket helyzetről helyzetre, vagyis személyes valóságunkban kontrollt szerezzünk az amúgy fenyegetően kiszámíthatatlan világ fölött. Igenám, de ezen gondolkodási folyamatok során gyakran elkövetünk egy sor hibát: sokszor általánosítunk, gyakran nem ismerjük fel a kontextust, tehát elhamarkodva hozunk döntést a látottakról.
A gondolkodást legtöbbször érzelmi reakció követi, ami pedig elindít egy sor cselekvést – mindezt néhány pillanat leforgása alatt történik. Ez a folyamat megfigyelhető vezetés közben is, azzal a különbséggel, hogy az utakon még kevesebb információból vonunk le következtetéseket. Mennyire nonszensz, hogy egy előttünk mozgó ”doboz”-ra érzelmi szándékot vetítünk rá! Miért azt feltételezzük minden esetben, hogy a másik packázik, vagy ki akar tolni velünk, ahelyett hogy más szándék áll a viselkedése mögött. Lehet, hogy a beteg gyerekét viszi kórházba? Soha nem lehet tudni, a kontextust nem ismerhetjük. 
holy s%#!!Azonban legtöbbször igen egyszerű a képlet: mi vezetünk (glóriával a fej felett), a többiek packáznak velünk, így mi frusztrálódunk, ami az esetek igen nagy részében agressziót szül.
Amerikai kutatások (James L. és mtsi.) a kilencvenes évekről igen sokat foglalkoztak az agresszív vezetőkkel. Baleseti statisztikákat elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy minden ötödik balesetben közrejátszhat a ”volán mögötti vadság”. Külön pikantériája a dolognak, hogy a kutatások nem utalnak nemek közötti eltérésre a road rage tekintetében. A lányok ugyanúgy dühöngnek a volán mögött, mint a férfiak. 
 
Az agresszív vezetés összetevőinek skálája – a vizsgálatban résztvevők általában a 13-as pontig jutottak el: 
  1. Elítélően gondolni más autósokra.
  2. Verbálisan szidalmazni más sofőröket az autónkban ülő utasoknak.
  3. Csökkenteni az autók közti távot, megakadályozva, hogy valaki átjöjjön a mi sávunkba, mert frusztráltak vagy elkeseredettek vagyunk.
  4. Elítélően bámulni a másik autósra kifejezve rosszallásunkat.
  5. Felgyorsítani egy másik autó felé, vagy bőgetni a motort jelzés képen.
  6. Megakadályozni egy másik autós előzését, mert idegesek vagyunk.
  7. Ráállni az előttünk lévő autóra, hogy gyorsításra vagy arra kényszerítsük, hogy elhagyja a sávunk.
  8. Másik autós fizikai bántalmazásán fantáziálni.
  9. Rádudálni, vagy ráordítani valakire bosszúságunk jeléül.
  10. Jól láthatóan bemutatni más autósnak.
  11. Bosszú képen hirtelen, fenyegető manővereket tenni autónkkal a másik autós felé.
  12. Üldözni, követni egy másik autót annak provokációja miatt.
  13. Kiszállni az autóból és szóváltásba keveredni egy másik sofőrrel az utcán vagy parkolóban.
  14. Fegyvert hordani az autóban, arra az esetre, ha incidensbe keverednénk.
  15. Előre megfontoltan ütközni másik autóval haragból.
  16. Büntetésképpen megpróbálni leszorítani a másik autóst az útról.
  17. Kiszállni az autóból és verekedésbe keveredni a másik autóssal egy közúti esemény hatására.
  18. Megpróbálni elgázolni valakit, akinek a viselkedése felmérgesített.
  19. Rálőni egy másik autóra.
  20. Megölni valakit.

 gyerek kisautóval

AUTÓ
A közlekedési eszközök, mint a személygépkocsi is, egyszerű tárgyak. Azonban gyakran különleges kapcsolat érhető tetten az egyén és autója között. Az autó sztátusszimbólum, kommunikációs eszköz, pótgyerek, fegyver, menedék stb. Sok érzelem és többletjelentés rákerül a hétköznapokban, de vajon mi ennek az oka?
Határátlépés
Az autónkat mi irányítjuk, arra és úgy megy, ahogy akarjuk. Megadja a térbeli (2D) mozgás teljes szabadságának illúzióját. Mintha a testünk része lenne, és bizonyos értelemben az is, egy protézis, ami megnöveli a képességeinket. Vannak olyan emberek, akik annyira intenzíven élik át ezt az egységet a járművel, hogy megfigyelhető, ahogy lemozogják a gépkocsi irányváltásait. Bedőlnek a kanyarokba, amelyik irányba szeretnének továbbmenni, arra nyújtják a nyakukat stb.
Ráadásul képesek vagyunk személyiségvonásokkal felruházni, arckifejezést és érzelmeket tulajdonítani a járműveknek (szemből nézve: szemek – fényszórók, száj – hűtőrács stb.). Ilyesformán elkülönülnek férfias és nőies autók, agresszív és visszafogott arculattal.
nő autóval Amint beülünk a járműbe, kiterjesztjük énünk határait a kasztnira. Ha az autót sérülés fenyegeti, az sokszor olyan erős érzelmi indulatokat vált ki, mintha a fenyegetés testünk ellen irányulna. Olyannyira felruházhatjuk érzelmekkel, hogy fétisünkké válhat. Nemrégiben olvastam egy bulvárcikket, ami egy amerikai tinédzserről, aki nemi életet él bogárhátújával (szegény Hörby!). Azt érezhetjük, hogy amennyiben van valós alapja egy ilyen hírnek, ez már kívül esik a normalitás határain, azonban értsük meg a folyamat intenzitásbeli különbségekről szól csupán. Értem ezalatt, hogy van aki egyáltalán nem, van aki valamennyire, és van aki betegesen odavan életének ezen tárgyáért.  
 
 
 
Énhatárok – az összeolvadás jelensége
A fejlődéspszichológia tárgykapcsolat elméletei alapján, születést követően a gyermek szimbiotikus állapotba kerül (ideális esetben) az anyjával, aki igyekszik a csecsemő minden szükségletét kielégíteni. Ez alapján az ember pszichológiai születése nem esik egybe a fizikai születésével: a gyermek perszonáluniót alkot mamájával, azaz testi – lelki egységet él meg vele, nem képes eldönteni, hogy hol ér véget ő, és hol kezdődik anyja. Az egybeolvadtság állapota fokozatosan változik a fejlődés korai szakaszában, majd eljutunk odáig, hogy képesek leszünk különállóságunkat észlelni a világban – megszületik az egyén. Ezen elmélet alapján későbbi kapcsolatainkat is a korai kötődési minták alapján éljük át.
Az összeolvadás jelenségét életünk során még számtalanszor megélhetjük. Ilyen Bálint Alíz szerint a szexuális együttlét és az orgazmus jelensége. Továbbá a sok időt együtt töltő egyének, legyen az párkapcsolat vagy barátság, megélhetik határaik ideiglenes feloldódását.
”Hol végződöm én? Hol kezdődsz te?”
”Ami neki jó, az jó nekem is, ami őt bántja az bánt engem is.”
Immáron tiszta sor, hogy az ”összeolvadás” jelensége megfigyelhető személyek között. Igenám, de képesek vagyunk-e tárgyakra is ”kiterjeszteni” önmagunkat? 
Egy következő érdekes szempont, ami a kapcsolat különlegességét növelheti, hogy egy autókázásszemélygépjárműben meg tudunk különböztetni személyes teret – belvilágot, és a kasznin kívüli – külvilágot. Éles határ jelzi, hogy hol kezdődik és hol ér véget a négy keréken guruló intimszféránk. Ezen jelenségre rímel rá, hogy álmokban megjelenhet az ”autó” az ”én” szimbólumaként. Érdemes az ilyen álmoknál megjegyezni, hogy milyen állapotú autóban utazunk, ki vezeti, milyen érzelmeket kelt bennünk ez az álomkép, merre tartunk? Ha az ember ezeket összeírja, akkor tanulságos tapasztalatokra tehet szert személyiségével és jelenlegi élethelyzetével kapcsolatban.
 
Legyen ez az útravaló - szép, autós álmokat! 
Stoll Dániel 
 

Képek forrása:

http://semione.deviantart.com/art/drive-by-56494330
 

 

A Te szavazatod: Még nem szavaztál.