KICSI INTERMEZZO NŐKNEK

 Miből lesz a Celebogár?  

Terjedelmesnek nem mondható földi életem során még nem beszélgettem olyan nővel, aki elmondása szerint, meg van elégedve az alakjával, úgy néz ki, ahogyan szeretne. Na jó, hazudtam… egy lánnyal már találkoztam, aki elégedett magával (gratuláltam is neki). Azonban szomorú, hogy ez utóbbi eset kivételes, napjainkban az önértékelés zavara enyhébbtől a súlyosabb formáig átlagosnak mondható. Ez alól nem kivétel a férfi csorda sem, azzal a különbséggel, hogy feléjük más az elvárás.

 A társadalom patologizál, azaz megbetegít lelkileg (és szép lassan testileg is), ahogyan azt Erich Fromm és Karen Horney is megmondta. A szabadság látszólagos, ráadásul olyan elvárásokat támasztunk, aminek nem lehet megfelelni.

 

 

 

Mi történik, ha valamit nagyon szeretnék, de nem tudom elérni? Frusztrálódom, ideges leszek, mely feszültséggel a következőket tehetem:

  • pofánverem a mellettem állót, mert megérdemli (külső tárgyat keresek a feszültségemnek),
  • magam ellen fordítom a feszültséget és beszerzek egy kiadós kis gyomorfekélyt (magamba fojtom),
  • vagy alapítok egy deathmetál zenekart, ahol kiüvöltözöm magamból az összes indulatot (valamely alkotó tevékenységben levezetem).

Szintén nem jó forgatókönyv, ha az említett cél rögeszmévé válik, bármit képesek lennénk beáldozni, csak hogy elérjük. A gyengébbik nemnek ilyen cél már évezredek óta létezik.

A NŐ médiareprezentációja tökéletességet sugall. És ez nem újdonság – kultúrtörténetünk jelentős részében Szűz Mária vitte a pálmát, minden keresztény nőnek ő volt a követendő minta. Bűntelen élet, testi-lelki tisztaság és szeplőtelen fogantatás. Na, lányok ezt csináljátok utána! A szűznemzés menőbb, mint az anorexia! Tessék azt gyakorolni, és csak aztán foglalkozni a fogyókúrával. Érdekes adat, hogy nőknél a szorongásos lelki betegségek elterjedtsége két-háromszor nagyobb, mint a férfiaknál.

A mai idoloknak hasonlóképpen lehetetlen megfelelni. Annyi különbség azonban tetten érhető, hogy a plakátokon pózoló modellekben nem kell hinni, a szemfényvesztés leleplezhető. A kor technikai lehetőségeinek köszönhetően, bármilyen illúzió létrehozható, mi pedig lelkesen becumizzuk az összeset. A belsővé tett mintáknak próbálunk megfelelni, azonban minden nap szembesülünk a kudarccal. Frusztrálódunk, az önértékelésünk megnevezhetetlen mélységekbe merül, ahogy a plazma és a tükör képe egyre távolodnak egymástól. STOP! Lássuk be, hogy a bűbáj megtörhető, ha tudatosan felismerjük a hatásokat. Kikerestem youtube-ról két videót, hogy kicsit belessünk a színfalak mögé.

Első videónk egy #!@& által készített filmecske, melyben bemutatásra kerül az illúzióképzés folyamata. Egyszerűen, tanulságosan, röviden. Kár hogy ez is egy reklám, melyben a ”természetes szépség” fogalmát próbálják összekapcsolni termékükkel a köztudatban. Nem bedőlni!

 

És még egy videó arról, hogy a varázslat visszafelé is működik! Étkezés után közvetlenül nem ajánlom. Vigyázat, csak erősebb idegzetűeknek!

 

Stoll Dániel

Képek forrása:

http://www.artlex.com/ArtLex/s/images/stoneag_willendorf.lg.jpg

http://www.oksister.com/Images/Carmelite%20Saints/Saint%20Mary%20Magdalen%20de%20Pazzi%20-%20web.jpg

http://foto.yculblog.com/modannils2/GQItaliaSept2007_GiseleLultimaDelleSupermodel_Page140.jpg

http://freakparade.files.wordpress.com/2007/07/dscn1312.jpg

A Te szavazatod: Még nem szavaztál.