POLITIZÁLNI TUDNI KELL

 

Sokszor találkoztam már azzal a jelenséggel, hogy az emberek (homo kommersz) politizálnak… Vitatkoznak reggel, este, hidegben és melegben. Dagadnak a nyaki ereik, teleszívják magukat levegővel, hogy nagyobbat rikkanthassanak, és bizony néha a fejük színe is megváltozik. Régi barátságok szünetelnek vagy szakadnak meg végérvényesen. És miért? Mert igazuk van, de a másiknak nincsen. Ők látják, tudják, ismerik – nekik megmondták, de a többiek azok hülyék. Összekacsintanak az övéikkel, a másikak a másikakkal, beáll a káosz, felfüggesztik a rendet.

 

 

 

„Két nyugdíjast és egy építőmunkást sebesített meg egy mókus. A megvadult állatot valószínűleg a párzási időszak zaklatta fel.” (forrás: Index.hu) Hajlamosak vagyunk néha lemenni állatba, felizgatjuk magunkat időszakosan, mintha egy külső erő hatna ránk. Ilyenkor felborzoljuk hátszőrünket, és ijesztőbbik ábrázatunkkal lépünk ki az utcára - közelegnek a választások.

 

A probléma az ideiglenes tébollyal nem több, nem kevesebb, minthogy a vitatkozó felek általában nem politológusok, hanem (laikus) emberek, akik nincsenek kellő mennyiségű megbízható szakmai tudás birtokában, hogy álláspontjukat ésszerűen indokolják. Az utca embere legtöbbször érzelmek alapján politizál- „nem tudom, de tetszik” alapon. Amíg az egymással szembenálló érvek módot adnak a kulturált vitára, a szembenálló érzelmek egyvelege robbanó katyvaszt hoz létre, ami emberek között durran.

 

Képesek vagyunk hatalmas mennyiségű érzelmet mozgósítani egy-egy ideológiai vitában, amely olykor tettlegességig is fajulhat. Tesszük ezt annak mintájára, ahogyan neves pártharcosaink a médiában egymás torkát harapják. Azután pedig közösen nyaralnak békességben a francia Riviérán, mert amit belőlük látunk, az a munkájuk.

 

Érdekes megállni egy pillanatra, elengedni a szomszéd torkát, és belegondolni, hogy miért csomagoljuk magunkat az adott párt színeibe? Mik azok az értékek, melyekkel annyira azonosulunk? Saját döntésünk, vagy egy sor tudattalan hatás?

 

Rengeteg kutatás folyik azzal kapcsolatban, hogy mi határozza meg a szavazók pártpreferenciáját. Természetesen nem csak lélektani folyamatokkal kell számolnunk, mivel közrejátszik egy sor szociális, gazdasági és történelmi tényező, azonban most maradok a saját kaptafámnál - lássuk a pszichológiai elemeket!

 

Alapvető jelenség, hogy a családnak hatása van a gyermekek beállítottságára – itthon legalább minden második végzős gimnazista szavazó ugyanarra voksol, mint szülei. A vallási és etnikai hovatartozás is meghatározó, így látszólag mindenki előre leosztott lapokkal játszik, csekély tudatossággal. Elfogadjuk a minket meghatározó körülményeket, és azoknak engedelmeskedve cselekszünk.

 

A második világháború genocídiumának hatására több kutatás indult (Lasswell, Ethcredge, Sanford, Adorno) a személyiségvonásokkal és a politikai beállítottsággal kapcsolatban. Konkrétabban: mi vezethetett a fasiszta rendszer kialakulásához? Miért szolgálták ki az emberek a kor despotikus diktatúráit?

 

Adorno és munkacsoportja abból a feltételezésből indultak ki, hogy a náci Németországban az antiszemitizmusnak funkcionális jellege volt, azaz valamely személyiségtípus szükségletei mentén alakult ki. Kutatásaikból arra jutottak, hogy nyers büntető nevelés és a szülői melegség hiánya olyan meghatározott személyiségállapotot hozhat létre, melyben az alany felmagasztalja a szülői autoritást, és az agresszióját az általa lenézett csoportokra vetíti. Hajlam alakulhat ki bennük azok megbüntetésére, akik vétenek a konvencionális értékrend ellen. Agressziójuk a szülők elleni ellenséges érzületből fakad, melyet úgy győznek le, hogy a csoporton belüli tekintélyt eltúlozzák. Azt büntetjük, amiért minket büntettek és ezzel megvédjük a belénk égetett merev szabályokat. Ezt a merevséget az introspekció (önmagunkba tekintés) hiánya csak erősíti.

 

Tomkins kutatásaiban arra a következtetésre jutott, hogy a különböző személyiségvonások meghatározzák a politikai ideológia preferenciáját. Két típust különített el, az ember- és a normaközpontú személyiséget, melyet szintén szocializációs hatásokkal magyaráz. Elgondolása szerint a büntető nevelési stílus következtében nagyobb valószínűséggel jelenik meg agresszió felnőttkorban. Miller továbbgondolásában, a büntető gyermeknevelési gyakorlatnak köszönhetően a gyermek haragot él át szüleivel szemben, melyet nem juttathat kifejezésre (mert azért is megbüntetnék). Amennyiben ezt az indulatot nem dolgozza fel, úgy egyre jobban feszít az évek múlásával, majd felnőttkorban a politika válik az agresszió színterévé. A gyakori gyermekkori büntetés például növeli az emberek halálbüntetés kérdéséhez való pozitív hozzáállását, fegyveres fellépés szükségességét egy másik országgal szemben stb. Azonban amikor ezek az emberek elkezdenek pszichoterápiában foglalkozni a gyermekkori sérelmekkel, úgy kezdenek megváltozni a politikai viszonyulásaik is.

 

Konklúzió: Mielőtt a zászlórúddal fejbe vernénk Kovács Pistit, és Vica versa, gondolkozzunk el azon, hogy mi a valós felfogásunk, és mi az, ami környezetünk üledéke! Néha kérdezzük meg magunktól, hogy miért utáljuk a másikat, és ne érjük be annyival, hogy „azért, mert”!

 

Hétköznapi választásaink során gyakran vagyunk kiszolgáltatva egy sor tudattalan hatásnak. Meghatároz minket a gyermekkorunk óta környezet felől ránk nehezedő elvárás. Egyes elméletek szerint hatnak ránk felmenőink és azok életnehézségei több generáció múltán is, kultúránk, a fizikai környezet és csoportokról nem is beszélve, melyeknek tagjai vagyunk. Azonban létezik egy út, melynek segítségével megszabadulhatunk ezektől a keretektől, vagy legalább felismerhetjük, hogy melyik utat miért választjuk életünkben. A ”tisztulás” gyakorlata fokozott befelé figyelést igényel, és gyakran pszichológus kíséretével zajlik. Ezt nevezzük önismeretnek, mely során megismerhetjük, hogy kik is vagyunk valójában.

 

Van egy barátom, aki régebben rendkívüli módon szeretett vitatkozni. Sok alkalommal, amikor elmentünk sörözni a társasággal, belekötött a jelenlévőkbe, vitát szított, majd fölényes módon kidumálta magát a konfliktushelyzetekből. Hogy miért? Mert feszült volt a belső világa, melyből a rengeteg indulatot valahol le kellett vezetnie.

Így ment ez évekig, azonban az elmúlt fél évben látványosan megváltozott. Nemrégiben beszélgettünk is erről, amikor elmondta, hogy önismereti munkája révén rájött arra, hogy a kiskora óta cipelt szorongásait az utóbb említett társas helyzetekben élte ki. Nem volt tudatos benne, hogy belekössön emberekbe, ez csak úgy jött, de rendszeresen megbántott vele másokat. Amióta ennek tudatában van, képes szabályozni a feszültségeit, és emberi kapcsolatai egyre mélyebbé válnak. Büszke vagyok rá, és az igazat megvallva kicsit irigykedem, hogy egy ekkora felismerést tett az életében… és változtatni is tudott.

 

Stoll Dániel

 

KÉPEK:

 

Irodalom: