Testbeszéd
Nyakunkon a karácsony, a szeretet ünnepe. A minap én is útra keltem, hogy beszerezzem azokat az ajándékokat, amelyekkel kifejezhetem szeretetem és biztosítom szeretteimet, családomat és barátaimat törődésemről, figyelmemről. Karácsonykor az emberek odafigyelnek a másikra, törődnek embertársaikkal, megértőbbek és türelmesebbek, mint általában. Legalábbis én ezt gondoltam. Ugyanakkor röpke két órás bevásárló utamon meglepődve tapasztaltam, hogy ez azért mégsem olyan egyértelmű.
Az egyik soron három eladólány beszélgetett szerintem kicsit hangosabban a kelleténél. Nem értettem pontosan a sztorit, de egyikőjük hatalmas karcsapkodós gesztusaiból és a másik két lány szemmel látható meghunyászkodása alapján egyértelmű volt számomra, hogy ő a góré ebben a hármas felállásban. Vajon ők is így gondolják? Aztán egy öreg bácsitól kérdeztem valamit, mire ő olyan közel hajolt, mintha valami bizalmas infót akarna átadni nekem, sőt, gondolta, ha már megszólítottam, akár el is cseveghetnénk. Nekem viszont az első gondolatom az volt: „Micsoda? Héé, az intim szférámba neee!!!” és hátrébb léptem. Majd egy anyuka mérte kisfiához azt a cuki bocis pulcsit, amitől majd’ elájult, a kissrác, pedig közben olyan fintorokat vágott, melyek alapján el tudom képzelni, hányszor fogja viseli azt a pulcsit. Végül az az öltönyös fickó, aki kivetette hálóját a promós fagyit osztogató lányra… ha egy kicsit odafigyelünk rájuk, testbeszédjük alapján kapásból megmondjuk milyen esélyei vannak a lánynál.
Vannak helyzetek, amikor szavak nélkül is sokat elárul magáról a másik fél, vagy mi magunk. Egy kis odafigyeléssel sok félreértést, konfliktust megspórolhatunk magunknak.
Miután hazaértem elkezdtem keresgélni a polcomon és rátaláltam Allan Pease: Testbeszéd - Gondolatolvasás gesztusokból című könyvére. A könyv célja, hogy tudatosítsa bennünk saját nem verbális jelzéseinket, gesztusainkat, hogy szemléltesse, miként kommunikálnak az emberek egymással szavak nélkül, vagy a szavakon kívül. Lehetőséget ad az emberek közötti kommunikációba való mélyebb bepillantásra, hogy jobban megérthessünk másokat, következésképpen saját magunkat is.
Külön fejezetek szólnak kéz- és kargesztusokról, szemjelzésekről, udvarlásgesztusokról, olyan kiegészítőkről, mint cigi, vagy szemüveg, hatalmi játékokról. A könyvbe belelapozva megtudhatjuk mit jelent, pl. az álsimogatás, vagy az összekulcsolt kéz; és milyen gesztus utal szexuális agresszivitásra.
Azt hiszem ez a könyv kortól és nemtől függetlenül mindenki számára hasznos a benne lévő illusztráció, pedig segíti a szituáció felismerését és helyenként nagyon viccesek is. Tehát, ha még nincs ötleted, mit kérj/adj karácsonyra, ez a könyv ideális és megfizethető ajándék.
Vörös Anita



Friss hozzászólások
3 nap 1 óra
19 hét 6 nap
23 hét 5 nap
24 hét 1 nap
26 hét 6 nap
33 hét 5 nap
35 hét 2 nap
35 hét 6 nap
49 hét 11 óra
1 év 11 hét