interjú

Most induló sorozatunkban olyan emberekkel beszélgetünk, akiknek a sorsa valamilyen módon eltér az átlagostól. Első beszélgetőpartnerem évek óta jó barátom. Kapcsolatunkat igen, nevét és arcát azonban nem vállalta. Milyen mértékben szükséges a rejtőzködés? Miként alakult ki benne, hogy a saját neméhez vonzódik? Hogyan éli meg ezt a folyamatot egy fiatal? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Emlékszem az első találkozásra, amikor az egyetem folyosóján épp a szóbeli után ácsorogtam, vártam, hogy visszahívjon a bizottság az értékelésre, hozzám fordult a szomszéd terem ajtajából kilépve:

- Jó napot! Ide vár? (Fehér blúzt, sötét szoknyát viselt, tartásában volt valami elképesztő egyenesség, határozottság.)
- Jó napot! Nem, már csak az értékelésre megyek vissza.
- Akkor már végzett. Jó. – Mosolyodott el, majd az épp mögé lépő kollégája felé fordult.

A felvételi izgalmától még görcsben volt a gyomrom, csak fél füllel hallgattam beszélgetésüket.
… Megkérdeztem, hogy hogyan képzeli el az életét 10 év múlva, és elszomorít, hogy a jelentkezők többségének nincs jövőképe…

Majd pár hónap múlva az első előadást Ő tartotta, ’Bevezetés a pszichológiába’… De még milyen! Egy életre elkísér az ott belém vésődött érzés, a rövid idő alatt, szinte megvilágosodás jelleggel megértett miértek… Miért is egy segítő szakma válik hivatásommá? Mit is tehetek így másokért? Hogy a kiégés jelenségére, mely fogalom akkor számomra még újan csengett, mennyire fontos figyelni. Hogy a segítőnek is szüksége van segítségre, támaszra, és mindenekelőtt egy mélyreható önismeretre. Már ott, akkor, az első alkalommal tanított, nevelt a hivatásra.

Készültem hát a találkozásra, a beszélgetésre. Milyen is lesz Emőkével kamaszkoráról, fiatalságáról beszélni, mit is gondolhat az önszerveződő mozgalmakról, stb. Persze már ekkor sejtettem, hogy az egy óra elég lesz valamire, de igen szűkös keret is… folytatni lehetne sokáig…

"Hogy mi jelent nekem megnyugvást a mindennapokban? Igyekszem, hogy a mindennapok jelentsenek megnyugvást. A lényeg önmagam igazi valójának a meglátása. Célom a teljesség, a teljes belső nyugalom megtalálása. Akárhol, mindenhol. Lehetsz egy lyukban is, egy fekete bezárt szobában, akár egy hegytetőn, vagy egy luxusautóban, a nyugalom és a magabiztosság belül van, belülről kell, hogy jöjjön, nem külső megerősítések, körülmények által.

Október 24. és 26-a között Kapu 2 nevezetű pszichológiai konferencia került megrendezésre transzperszonalitás témájában. Én is lelkesen részt vettem ezen a rendezvényen, ugyanis nagy rajongója vagyok ennek a szemléletnek.
Gánti Bence, aki Ken Wilber transzperszonális pszichológiájáról tartott előadást, szívesen a segítségemre, vagyis a segítségünkre volt 2 program szűkös szünetében valami interjúféleségre.
Mit is kell tudni előjegyzésben Gánti Bencéről?
Gánti Bence transzperszonális és intergál orientációjú pszichológus, terapeuta. Integrál Pszichológia szak alapítója és vezetője, valamint a Magyar Transzperszonális Egyesület vezetője is egyben. Csoportban és magánpraxisban is dolgozik, ahol integrál szemléletet igyekszik minél hasznosabban alkalmazni. Az integrál szemlélet, amit Ken Wilber indítványozott, a tudomány és az ősi évezredes tudás szintézise, a modern nyugat és kelet találkozása.
Most pedig itt ül velem szemben Gánti Bence, én meg próbálom összeszedni a gondolataimat és a kérdéseimet Nektek és magamnak, hogy minél közelebb hozzam a Pszi-Fi olvasóihoz a spirituális világot.

Lélektan? Pszichológia?

Én inkább azt mondom, ön-ismeret. Az (ön)megismerésnek a (ön)szeretés értelmében.

Semmi hókuszpók, semmi tudományos fáradalom, semmi misztikus köd. Ja, és semmi betegség-tudat.

"2 éve járok rendszeresen dr. Vura Mártához, aki nagyon sokat segített abban, hogy a szükséges helyzetekben, pillanatokban maximálisan tudjak koncentrálni az adott feladatra. A közös munka megtanított a pozitív gondolkodásra, a negatív dolgok kiszűrésére és ez jótékony hatással van az egész életemre. Szakemberhez fordulni semmiképp sem kínos.